Hévíz

Marton Lászlótól vesznek örök búcsút Hévízen

Marton Lászlótól vesznek örök búcsút Hévízen
Életének 83. évében, október 5-én elhunyt Marton László Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész.
Hévíz város díszpolgárát október 19-én 12 órakor Szigligeten helyezik örök nyugalomra. A gyászszertartást Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek celebrálja.

Hévíz - Marton László 1925. november 5-én született Tapolcán. A budapesti képzőművészeti főiskolát Pátzay Pál és Ferenczy Béni tanítványaként végezte el 1952-ben. Alkotásai kezdettől fogva a hagyományos figurális szobrászat hagyományához kapcsolódnak. Csak Budapesten több mint 40 szobor őrzi a keze munkáját. Mint azt az MTI-nek korábban elmondta, ezek közül is talán a Kiskirálylány című alkotására és a József Attila-szoborra a legbüszkébb.

Hévíz - Összességében mintegy 150 köztéri alkotása található országszerte és a közgyűjtemények is több művét őrzik.
Marton László hévízi szobrászművészhez fűződik még a vatikáni magyar kápolna négy domborműve, valamint számos külföldi emlékmű is, köztük Antall József volt miniszterelnök zágrábi mellszobra. Található alkotása Franciaországban, Kanadában, Kubában, Németországban, Japánban és Olaszországban, valamint több külföldi közgyűjteményben. Portréi, akvarelljei, kisplasztikái közül számos darab külföldi magángyűjtőkhöz vándorolt.


Marton László Hévíz szobrásza is volt, hiszen tizenegy köztéri alkotásával találkozhatnak a városba látogatók. Kisfaludy Sándor emlékére (1976), Gróf Festetics György (1991), Ecce Homo (1994), Kossuth Lajos (1994), Nagy Imre (1996), Kodály Zoltán (1996), Nimfa díszkút (1998), Dr. Moll Károly (2003), Deák Ferenc (2003), Árpád-házi Szent Erzsébet (2007), gróf Széchenyi István (2008). Utolsó munkája, az egészalakos Széchenyi Istvánt szobor szeptember 21-ei avatásán - betegsége miatt - már nem tudott részt venni az alkotó.






Forrás: www.heviz.hu

Hévíz Online: heviz.mconet.biz
Szóljon hozzá a Hévíz – fórumon!