Képgaléria:
Interjú Dr. Yu Funian kínai orvosprofesszorral – Kínai kultúra, kínai orvoslás, A hagyományos kínai gyógyászat,...
Lezárult a TÁMOP projekt

A program keretein belül bevezették a kompetencia alapú oktatást, mely a gyerekek készségeinek és képességeinek fejlesztését hangsúlyozza. A projekt sikeresen lezárult, így ennek összegzését egy Oktatási projektzáró rendezvény keretein belül vitatták meg.
A kompetencia alapú oktatás lényege, hogy nem a gyerekek lexikális tudását kell fejleszteni, hanem azokat a képességeket, melyek segítségével az élet bármely területén helyt tudnak állni. A tanárok igyekeznek a gyerekeket ösztönözni az egész életen át tartó tanulásra és személyre szabottan foglalkoznak a diákokkal.
A város pedagógusai továbbképzésen vettek részt, az iskolák pedig digitális táblákkal, laptopokkal, tankönyvekkel és új oktatási segédeszközökkel gyarapodtak.
A tanári visszajelzések alapján összességében elmondható, hogy a diákok fogékonyak erre a módszerre, így a projekt sikeresnek mondható.
-BT-
Hévíz Online - heviz.us
Szóljon hozzá a fórumon!

A kompetencia alapú oktatás lényege a gyerekek készségeinek fejlesztése
A város pedagógusai továbbképzésen vettek részt, az iskolák pedig digitális táblákkal, laptopokkal, tankönyvekkel és új oktatási segédeszközökkel gyarapodtak.
A tanári visszajelzések alapján összességében elmondható, hogy a diákok fogékonyak erre a módszerre, így a projekt sikeresnek mondható.
-BT-
Hévíz Online - heviz.us
Szóljon hozzá a fórumon!
További hírek:
Információ: