Két kilométeres kerékpárút köti össze Hévízt Alsópáhokkal
Kerékpárutat avattak Hévíz és Alsópáhok között december 21-én. A 2,2 kilométer hosszúságú szakasz a biciklisek mellett a gyalogosok közlekedését is segíti.
Czigány Sándor, Alsópáhok polgármestere az avatáson elmondta, hogy a 2,2 kilométer hosszú kerékpárút elég széles ahhoz, hogy biciklisek és gyalogosok egyaránt kényelmesen tudjanak rajta közlekedni. A munkák során egy új híd is épült, továbbá új közvilágítási hálózatot és megfelelő csapadékvíz-elvezetési rendszert is kialakítottak. Helyet kapott 30 új parkolóhely és egy autóbuszmegálló is.
2,2 kilométernyi szakaszon vált biztonságosabbá a kerékpáros közlekedés
A két település a projekt megvalósítására 135,5 millió forintos támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében kiírt pályázat során - közölte Rigó Csaba, Zala megyei kormánymegbízott. Ez az összeg a beruházás teljes költségvetésének 85 százalékát tette ki. Hévízen a tervek szerint rövidesen létrejönne a Keszthellyel való összeköttetés, valamint a városon belüli új sávok kialakítása is szerepel az elképzelések között - fűzte hozzá Papp Gábor, Hévíz polgármestere.